23 - Az újrakezdés reggele

Lánykáim! Mivel sokan írtátok az "Igen" opciót, íme az új rész. Nos nem tudom mennyire lett jó, de az tény hogy : Nektek írtam! :] Nem valami nagy szám, de azért tudjátok miben reménykedem ^^
Mindenkinek köszönöm aki véleményt nyílvánított, döntöttetek...most itt az eredmény!

B.

Értelmünk gyakorlati használata során a felejtés épp oly fontos, mint az emlékezés.

William James

Kristen

Mikor reggel magamhoz tértem, nem igazán fogtam fel hol is vagyok. Aztán oldalra pillantottam és bevillant minden egyes mozzanata a tegnap estének. Fáradtan kikecmeregtem az ágyból, de nem sikerült magamhoz térnem így szédelegve másztam ki az erkélyre. Útközben felfogtam egy ásványvizet és a cigimet. Lefeküdtem a napozó ágyra és csak hallgattam a nyüzsgő város hangjait. Csupán egyetlen egyszer kellett felidéznem a tegnap estét , ahhoz hogy eldönthessem többet soha nem fogok bánkódni miatta. Most hogy gyakorlatilag mindketten „kitöröltünk” mindent, megint úgy éreztem rendben leszünk. Örülhettem hogy ennyivel megbocsátott és hajlandó volt újra kezdeni velem. Ahogy visszagondoltam Rob félőrült viselkedésére rájöttem, sokkal többet is megérdemeltem volna, nem kellett volna megbocsátania, nem érdemeltem meg. De ő mégis… én pedig csomóval a torkomban gondoltam arra hogy soha nem leszek elég jó neki. Nem érdemeltem ki a bizalmát, a szerelmét..Elég! Ez volt az a pont amikor elhatároztam soha többé nem gondolok a tegnapra, csakis a jelenre koncentrálok. Soha de Soha többé nem akarom elveszteni…

Felemelő érzés volt újra magam mellett tudni Őt. Vigyorogva szívtam el a cigimet ,de legszívesebben táncoltam volna a megkönnyebbüléstől. Hirtelen már nem szédültem , nem voltam fáradt, inkább egy energia bombára hasonlítottam. Egy órán keresztül futkostam a szobában mint a mérgezett egér. Ami eszembe jutott mindent csináltam. Feltettem egy kávét, kiraktam Rob ruháit, szendvicseket gyártottam, befutottam a fürdőbe , magamra vakoltam a szemfestéket, visszafutottam a konyhába , lekapcsoltam a kávéfőzőt, rendet raktam, felöltöztem, cigiztem. Végül kicsattanó lelkesedéssel vetettem magam az ágyba, egyenest Robra. Egyetlen szerelmem nem díjazta eme ötletemet, mire hamar a földön találtam magam.

- Ez a hála, amiért nem akarom hogy elkéssünk? – mormogtam háton fekve. Rob felém fordult és lenézve az ágyról bámulta elgyötört tekintetem.

- Csak megijesztettél – felelte mosolyogva.

- Akkor leszel szíves legközelebb a másik oldal felé lökni – morogtam egyhangúan. Ennyit rólam és az ötleteimről. Újra felmásztam hozzá az ágyba, és lábaimat átvetve a csípőjén, egyenest ráültem.

- Megadod magad vagy nem? – kérdeztem enyhe vigyorral mialatt csuklóit próbáltam lefogni.

- Megadom, megadom csak szállj le rólam mielőtt bepisilek – kínos mosolya jelezte nem viccelt. Fanyar ábrázattal engedtem útjára, hogy eltűnhessen a fürdőbe.

Visszamentem a konyhába elütni az időt. Találtam egy paradicsomot , gondoltam felszeletelem a szendvicshez, persze ha ki nem találja hogy nem kell neki. Akkor a fejére húzom, és egyáltalán minek is töröm magam? Oké hogy most békültünk ki, de ahogy eddig ki néz, ő már vissza is tért a régi ezer éve együtt vagyunk lemezhez.

És mii az hogy nem kellene neki a szendvicsem?

Ha kell belétömöm..mint ...egy…kacsába…a….tápot…

Mire kiadtam magamból a felgyülemlett idegbajt a szendvics összenyomódott a kezem alatt. Nem érdekel..akkor is megeszi!

- Mit csinálsz? – lépett mögém Rob, karjait hasam köré fonta.

- Reggelit – válaszoltam kimérten.

- Szuper! Tök kajás vagyok! – Ezt már szeretem!

- Mertél volna mást mondani.. – mormogtam az erkély felé menet.

- Mi?

- Semmi..

- Hmm…ez nagyon finom kicsim – hátra néztem a vállam fölött, ahol Rob épp úgy tömte magába a kaját két pofára hogy be se tudta csukni a száját rendesen.

- Meg ne fulladj – figyelmeztettem mialatt még többet tömött magába.

- Nem fogok – ígérte – csak nagyon éhes vagyok, kifárasztottál ám – kacsintott egyet felém. Elégedett mosollyal az arcomon léptem ki cigizni egyet, Ő pár percre rá követett.

- Köszönöm...Finom volt – súgta a fülembe. Leheletének kávé illata simogatta az arcom. Olyan furcsa volt ez az egész, mintha meg sem történt volna az elmúlt hetek borzalma, tudtam hogy ő is azt tette amit én. Mélyre elásta az egészet , hogy többé ne kelljen még csak esélye sem rá gondolni.

Álmodozva néztem végig meztelen felsőtestén. Ujjaim követték szemem vonalát, míg el nem értem a nyakáig, kérés nélkül hajolt le hozzám egy gyengéd csókra amitől a hasamban az ismerős csomó kétszeresére nőtt. Megerősítésre volt szükségem, hogy nem csak képzelem a megbocsátását, az újrakezdést. Közelebb húztam magamhoz, mintha nem tudnék betelni vele, ami igaz is volt. Kezei a fenekemet markolták, mialatt ajkam borostás arcán kalandozott. Csak az enyém…Hozzám tartozik. Bágyadt mosolyom felkeltette a figyelmét.

- Na mi az? Minek örülsz ennyire?

- Neked – feleltem az igazat. – Nekünk – helyesbítettem. Hirtelen kapott fel a karjaiba és futott velem a hálószobába, ahol ledobott az ágyra, majd fölém hajolt. Szenvedélyes csókjától kezdtem valóban elhinni milyen kibaszott szerencsés is vagyok. Éreztem ahogy a nadrágja megfeszül a lábai között, mire én rátettem egy lapáttal és – lábaimmal átfogva - még közelebb húztam magamhoz. Repültek a gombok az ingemről ahogy szétszakította egyetlen rántással. Testem remegve hullámzott mikor puha kezei a melltartóm alá csúsztak. Félig lehunyt szemeimen át néztem Rob mennyire élvezi a reakcióimat, pont mint régen. Keze vészjóslóan körözött az alhasamon mialatt másikkal fent kényeztetett. Finom csókot lehelt az ajkaimra , amitől szemhéjam teljesen elnehezedett , úgy éreztem az ágy felett 10 centire lebegek. Aztán kipattantak a szemeim ugyanakkor hangos sikoly szakadt fel belőlem, Rob keze már a nadrágomban azon belül is a bugyimban kívánta felfedezni testemet.

Abban a pillanatban az éjjeli szekrényen lévő telefon vad csörgésbe kezdett. Elkeseredett arccal néztem rá, nem hiszem el hogy nem tudnak még várni pár percet.

Rob egy lemondó sóhaj kíséretében kivette belőlem csodás ujjait, és felvette a telefont.

Dühös sikolyomat a párnába fojtottam mialatt Nick szövegét kellett hallgatnom.

- Nem érdekel mit csinálsz, de told le magad 10 percen belül vagy kereshetsz másik sajtóst. Nem vagyok hajlandó mindig tartani a hátamat miattad! Lefelé! Most! - Nicket annyira elkapta az idegroham hogy szinte méterekről is hallottuk volna kihangosító nélkül is.

Robot nem hatotta meg annyira a dolog, puffogva kinyomta a telefont, majd kedvetlenül öltözni kezdett. Annyira ismerős volt ez a helyzet, hányszor kellett feladnunk a saját szórakozásunk a kötelesség miatt, már nem is számoltam ez hányadik alkalom.

Mégis az ismerős helyzet miatt még inkább felfogtam, el mertem fogadni hogy ez a valóság.

- Jössz vagy maradsz ? – kérdezte Rob már az ajtóból, elég jól elbambulhattam.

- Jövök várj meg – futottam felé, magamban elraktároztam ezt a különös reggelt.

Ezekben a pillanatokban valami megmagyarázhatatlan érzés, újra belém véste a reményt és az esélyemet a boldogságra.

- Kápráztassuk el őket Stew – kezemet a tenyerébe rejtve léptünk ki az ajtón.