new

www.youremylittlesecret.blogspot.com

23 - Az újrakezdés reggele

Lánykáim! Mivel sokan írtátok az "Igen" opciót, íme az új rész. Nos nem tudom mennyire lett jó, de az tény hogy : Nektek írtam! :] Nem valami nagy szám, de azért tudjátok miben reménykedem ^^
Mindenkinek köszönöm aki véleményt nyílvánított, döntöttetek...most itt az eredmény!

B.

Értelmünk gyakorlati használata során a felejtés épp oly fontos, mint az emlékezés.

William James

Kristen

Mikor reggel magamhoz tértem, nem igazán fogtam fel hol is vagyok. Aztán oldalra pillantottam és bevillant minden egyes mozzanata a tegnap estének. Fáradtan kikecmeregtem az ágyból, de nem sikerült magamhoz térnem így szédelegve másztam ki az erkélyre. Útközben felfogtam egy ásványvizet és a cigimet. Lefeküdtem a napozó ágyra és csak hallgattam a nyüzsgő város hangjait. Csupán egyetlen egyszer kellett felidéznem a tegnap estét , ahhoz hogy eldönthessem többet soha nem fogok bánkódni miatta. Most hogy gyakorlatilag mindketten „kitöröltünk” mindent, megint úgy éreztem rendben leszünk. Örülhettem hogy ennyivel megbocsátott és hajlandó volt újra kezdeni velem. Ahogy visszagondoltam Rob félőrült viselkedésére rájöttem, sokkal többet is megérdemeltem volna, nem kellett volna megbocsátania, nem érdemeltem meg. De ő mégis… én pedig csomóval a torkomban gondoltam arra hogy soha nem leszek elég jó neki. Nem érdemeltem ki a bizalmát, a szerelmét..Elég! Ez volt az a pont amikor elhatároztam soha többé nem gondolok a tegnapra, csakis a jelenre koncentrálok. Soha de Soha többé nem akarom elveszteni…

Felemelő érzés volt újra magam mellett tudni Őt. Vigyorogva szívtam el a cigimet ,de legszívesebben táncoltam volna a megkönnyebbüléstől. Hirtelen már nem szédültem , nem voltam fáradt, inkább egy energia bombára hasonlítottam. Egy órán keresztül futkostam a szobában mint a mérgezett egér. Ami eszembe jutott mindent csináltam. Feltettem egy kávét, kiraktam Rob ruháit, szendvicseket gyártottam, befutottam a fürdőbe , magamra vakoltam a szemfestéket, visszafutottam a konyhába , lekapcsoltam a kávéfőzőt, rendet raktam, felöltöztem, cigiztem. Végül kicsattanó lelkesedéssel vetettem magam az ágyba, egyenest Robra. Egyetlen szerelmem nem díjazta eme ötletemet, mire hamar a földön találtam magam.

- Ez a hála, amiért nem akarom hogy elkéssünk? – mormogtam háton fekve. Rob felém fordult és lenézve az ágyról bámulta elgyötört tekintetem.

- Csak megijesztettél – felelte mosolyogva.

- Akkor leszel szíves legközelebb a másik oldal felé lökni – morogtam egyhangúan. Ennyit rólam és az ötleteimről. Újra felmásztam hozzá az ágyba, és lábaimat átvetve a csípőjén, egyenest ráültem.

- Megadod magad vagy nem? – kérdeztem enyhe vigyorral mialatt csuklóit próbáltam lefogni.

- Megadom, megadom csak szállj le rólam mielőtt bepisilek – kínos mosolya jelezte nem viccelt. Fanyar ábrázattal engedtem útjára, hogy eltűnhessen a fürdőbe.

Visszamentem a konyhába elütni az időt. Találtam egy paradicsomot , gondoltam felszeletelem a szendvicshez, persze ha ki nem találja hogy nem kell neki. Akkor a fejére húzom, és egyáltalán minek is töröm magam? Oké hogy most békültünk ki, de ahogy eddig ki néz, ő már vissza is tért a régi ezer éve együtt vagyunk lemezhez.

És mii az hogy nem kellene neki a szendvicsem?

Ha kell belétömöm..mint ...egy…kacsába…a….tápot…

Mire kiadtam magamból a felgyülemlett idegbajt a szendvics összenyomódott a kezem alatt. Nem érdekel..akkor is megeszi!

- Mit csinálsz? – lépett mögém Rob, karjait hasam köré fonta.

- Reggelit – válaszoltam kimérten.

- Szuper! Tök kajás vagyok! – Ezt már szeretem!

- Mertél volna mást mondani.. – mormogtam az erkély felé menet.

- Mi?

- Semmi..

- Hmm…ez nagyon finom kicsim – hátra néztem a vállam fölött, ahol Rob épp úgy tömte magába a kaját két pofára hogy be se tudta csukni a száját rendesen.

- Meg ne fulladj – figyelmeztettem mialatt még többet tömött magába.

- Nem fogok – ígérte – csak nagyon éhes vagyok, kifárasztottál ám – kacsintott egyet felém. Elégedett mosollyal az arcomon léptem ki cigizni egyet, Ő pár percre rá követett.

- Köszönöm...Finom volt – súgta a fülembe. Leheletének kávé illata simogatta az arcom. Olyan furcsa volt ez az egész, mintha meg sem történt volna az elmúlt hetek borzalma, tudtam hogy ő is azt tette amit én. Mélyre elásta az egészet , hogy többé ne kelljen még csak esélye sem rá gondolni.

Álmodozva néztem végig meztelen felsőtestén. Ujjaim követték szemem vonalát, míg el nem értem a nyakáig, kérés nélkül hajolt le hozzám egy gyengéd csókra amitől a hasamban az ismerős csomó kétszeresére nőtt. Megerősítésre volt szükségem, hogy nem csak képzelem a megbocsátását, az újrakezdést. Közelebb húztam magamhoz, mintha nem tudnék betelni vele, ami igaz is volt. Kezei a fenekemet markolták, mialatt ajkam borostás arcán kalandozott. Csak az enyém…Hozzám tartozik. Bágyadt mosolyom felkeltette a figyelmét.

- Na mi az? Minek örülsz ennyire?

- Neked – feleltem az igazat. – Nekünk – helyesbítettem. Hirtelen kapott fel a karjaiba és futott velem a hálószobába, ahol ledobott az ágyra, majd fölém hajolt. Szenvedélyes csókjától kezdtem valóban elhinni milyen kibaszott szerencsés is vagyok. Éreztem ahogy a nadrágja megfeszül a lábai között, mire én rátettem egy lapáttal és – lábaimmal átfogva - még közelebb húztam magamhoz. Repültek a gombok az ingemről ahogy szétszakította egyetlen rántással. Testem remegve hullámzott mikor puha kezei a melltartóm alá csúsztak. Félig lehunyt szemeimen át néztem Rob mennyire élvezi a reakcióimat, pont mint régen. Keze vészjóslóan körözött az alhasamon mialatt másikkal fent kényeztetett. Finom csókot lehelt az ajkaimra , amitől szemhéjam teljesen elnehezedett , úgy éreztem az ágy felett 10 centire lebegek. Aztán kipattantak a szemeim ugyanakkor hangos sikoly szakadt fel belőlem, Rob keze már a nadrágomban azon belül is a bugyimban kívánta felfedezni testemet.

Abban a pillanatban az éjjeli szekrényen lévő telefon vad csörgésbe kezdett. Elkeseredett arccal néztem rá, nem hiszem el hogy nem tudnak még várni pár percet.

Rob egy lemondó sóhaj kíséretében kivette belőlem csodás ujjait, és felvette a telefont.

Dühös sikolyomat a párnába fojtottam mialatt Nick szövegét kellett hallgatnom.

- Nem érdekel mit csinálsz, de told le magad 10 percen belül vagy kereshetsz másik sajtóst. Nem vagyok hajlandó mindig tartani a hátamat miattad! Lefelé! Most! - Nicket annyira elkapta az idegroham hogy szinte méterekről is hallottuk volna kihangosító nélkül is.

Robot nem hatotta meg annyira a dolog, puffogva kinyomta a telefont, majd kedvetlenül öltözni kezdett. Annyira ismerős volt ez a helyzet, hányszor kellett feladnunk a saját szórakozásunk a kötelesség miatt, már nem is számoltam ez hányadik alkalom.

Mégis az ismerős helyzet miatt még inkább felfogtam, el mertem fogadni hogy ez a valóság.

- Jössz vagy maradsz ? – kérdezte Rob már az ajtóból, elég jól elbambulhattam.

- Jövök várj meg – futottam felé, magamban elraktároztam ezt a különös reggelt.

Ezekben a pillanatokban valami megmagyarázhatatlan érzés, újra belém véste a reményt és az esélyemet a boldogságra.

- Kápráztassuk el őket Stew – kezemet a tenyerébe rejtve léptünk ki az ajtón.

say it!

Szóóóval..drága megmaradt olvasóim akik még nem utáltok durván űzött lustaságom által elkövetett fejezet hiány miatt...Elgondolkodtam...megint!(igen tudom, hogy abból csak a baj van :P ):D Lenne itt egy életbevágóan nagyon nagyon nagyon nagy kérdés, mivel most holtponthoz értem és jól bealudtam a ficcel, szükségem lenne a véleményetekre. Igazából itt van az RS ficcem, tudjátok amit olvasni szoktatok ^^ Ééééés elfogyott a motíváló erőm, mármint az a helyzet áll fent hogy eldönthetnétek helyettem: befejezzem az egészet és hellosziaszevaszágyőőgúúdbáj utolsó fejezet, vaagy netalántán lenne rá kereslet ha tovább vinném? hmm ? hmm? hmm? tudjátok hogy csak őszintén! Tényleg érdekel, és nyugodtan, könyörgöm a nemleges válaszok is jöhetnek ha úgy érzitek. Csak mert mostanában annyira nincs rá hajlamom, de ha nektek tetszik akkor azért kipréselem amim még maradt. Arra kérem az aktívabb olvasókat komoljanak nekem, akár név nélkül is, de névvel is lehet mert nem veszem fel. Egy darab Igen( Írd tovább) vagy egy darab Nem( hagyd abba!) - ennyi az össz amit kérek, pár szót... Csak őszintén! ;]

üdv & láw: B.
ps: van itt nektek valami, ez egy teljesen különálló dolog, de kíváncsi lennék kit érdekelne? Ha érdekelne egyáltalán valakit..:P Pár sor csak az elejéről..

AZ...

Az ajtó kulcsra zárva, a szülők 1000 mérföldön kívül, tesó suliban. Kezdődhet a szórakozás!
„Akkor sem vagy normális Kristen Stewart” járt az agyamban, de azért csak elindítottam a gépet. Gyors mosás +centrifuga. A mosógép pár perc alatt vad rángásokkal életre kelt.
Ott álltam a tükör előtt fehér trikóban, és farmer sortban, magamat vizsgálgatva. Vajon miért nem kellek senkinek? Jó ,nem vagyok egy szépség. Elég vézna testalkat, sápadt fehér bőr, derékig érő hosszú barna haj, piszkos zöld szemek. Ez voltam én, teljes csúfságomban. Feljebb húzva a trikót szemem lapos hasamra tévedt, majd még feljebb haladva próbálta megtalálni a melleimet, de azok jól elrejtőztek. Ez van, nem születhet mindenki Rebeca Blocknak, neki bezzeg nincsenek ilyen problémai. Elfordultam a tükörtől és felpattantam a mosóra. Ez majd helyre tesz, gyanítom a mosógép nem néz le úgy mint az a majom Burnett. Nem is érdekel, soha nem is érdekelt!
A kezeimre támaszkodva dőltem hátra és próbáltam lazítani. Erre is csak Nikki tud rávenni: „Ne izgulj Kris jó lesz! Totál szuper , csak ellazulsz és már érzed is. Hidd el egy jó orgazmus és kiadod az összes feszültséget.” Hát persze Nikki, neked könnyű. Imádnak a suliban, bezzeg engem, egy barátom volt az is kidobott. Oké Kris!Azért csak Lazíts!
Megpróbáltam a lehető legjobban elengedni magam, de nem igazán tudtam mire számítsak. Aztán egyszerre csak bizseregni kezdett a hasam tájéka. Hmm nem is olyan rossz. A gép ütemes rángásaitól egyre jobban éreztem a bizsergést, ami lassan összpontosulni kezdett egy bizonyos helyen. Ekkor szakadt fel belőlem az első halk sikoly. Szégyenkezve kaptam kezem a szám elé, majd pár pillanat múlva visszaejtettem, most meg mit parázom? Nincs itthon senki. Nyugalom.
Így hát izgatottan vetettem bele magam újra a kellemes érzésekbe. A gép döcögésétől soha meg nem tapasztalt dolgok törtek rám, majd meggyulladtam az őrjítő vágytól, ami egyre csak nőtt testemben. Boldogan sikoltottam a kielégülés felé vezető útón, tudtam már nem kell sok, és valami ennél is jobban lesz részem. Már csak pillanatok választottak el a repüléstől, euforikus nyögések bugyogtak fel belőlem.

Valaki dörömbölni kezdett. Mi a fasz? Lehet hogy csak bekép…megint.

- Kristen bent vagy?! –jött egy hang az ajtón túlról. Bassza meg! Ez meg mit keres itt? Még suliban kellene lennie. Félig csalódottan félig bosszúsan kászálódtam le a gépről, az ajtó felé indulva. Kinyitottam, és ott állt Mr. előbb haza jövök a suliból mert én vagyok a menő gyerek aki megteheti Stewart. Kisomfordáltam mellette, rá sem néztem. Ő viszont karon ragadott.

vote!

Najó! Ez most már személyes ügy a törökökkel!!!!! >.<

Tudom hogy nálam nem sok ember járkál, de aki idetéved és még nem szavazot , az tegye meg!
20 percenként lehet új szavazatot leadni!

http://tweeter.faxo.com/Twilight_Eclipse_World

Hajrá csajok! Nyerjenek a Magyarok!

GO HUNGARY!!

B.

beginning: IT :]

No Comment...

- Látod, így már sokkal jobb. Lazulj el – suttogta a fülembe rekedt hangon. Fejemet az üvegfalnak döntöttem, próbáltam kizárni mindent az elmémből, csak az érintésekre,illatokra,érzésekre koncentrálni. Elégedett sóhaj hagyta el számat, ahogy izmaim még inkább ellazultak. Rob lágyan újra végighúzta kezét a gerincvonalamon, majd elkalandozott a derekamon. Puha kezei émelyítő lassúsággal csúsztak fel az oldalamon. Teljesen eltöltött az érzés. Mint mikor a parton fekszel, és a nap simogatja a bőröd , vagy mikor a lágy szellő borzol végig. Ugyan próbáltam nem foglalkozni gyomrom remegésével, mégsem bírtam teljesen elnyomni azt a különös bizsergést ami a hatalmába kerített. Rob minden mozdulatából áradt a gondoskodás, a finomság. Ujjai a bőrömön táncoltak egyre nagyobb köröket írtak le. Aztán egyszerre minden megváltozott, kezeit már nem a hátamon éreztem. Felnyögtem az ismeretlen kényeztető érintéstől melyet a mellemen lévő bársonyos tenyér okozott. Finoman újra megszorított, mire újfent halk kéjes sikoly hagyta el számat. Megrémültem a hullámként rámtörő érzékiségtől. Mi történik itt?... Ezt..Mi..nem csinálhatjuk. Nem! Ismét megrázkódtam az apró nyomástól, lábaim kocsonyaként remegtek. Ezt nem szabad, miért csinálja ezt?

- Mit..Mit csinálsz?- lihegtem elfulló hangon, még kerestem az erőt a lábaimba,hogy végre elfuthassak.

- Én? – hangja incselkedően csengett, egyenest a fülem mellől – Semmit.. – suttogta mézédesen miközben kezei tovább dédelgettek, amitől persze újabb és újabb nyögések szakadtak fel belőlem. Érintése égette a bőrömet, többet akartam, de tudtam hogy amit kívánok az tilos. Pokoli bűn volt , minden pillanat, és én még is ,úgy vágytam az új élményre mint még soha semmire. Le kell állnom! Meg kell állítanom! Agyam egy másodpercre helyesen akart cselekedni, de a következőben már újra elmerült feltörő vágyaim hullámaiban.

22 - Törlés

Lánykák! Igen érzelmileg labilis, képtelen pancser, lusta disznó vagyok. Tudom. Azért itt az új fejezet ha még jár erre valaki! Remélem tetszeni fog hamár ennyit vártatok rá...

Brianna

Ha megbocsátasz, megszabadulsz valamitől, ami elevenen felemészt téged: ami pusztítja az örömödet és a teljes és őszinte szeretetre való képességedet.
William Paul Young

Robert.

Csendben feküdtünk egymás mellett. Nem mertem megszólalni, féltem , ha belehasítok a jótékony csendbe az mindent elront majd. Kristen egyszeriben elillan , meggondolja magát , feláll és itt hagy.

Meg is érdemelném, mert amit hirtelen felindultságból tettem vele, arra nincs mentség

Jobban meggondolva egyáltalán nem volt hirtelen, a düh hetekig forrongott bennem, és a végén rajta töltöttem ki. Szörnyű vagyok, egy mocsok…

Miközben magamat ostoroztam minduntalan, belefeledkezve simítottam végig karcsú alakját újra és újra. Talán órákig feküdtünk ott szótlanul, hallgatva a másik lélegzetét.

Féltem megkérdezni mire gondol, a lehetséges válaszok elkeserítettek. „Gyűlöllek”… „ Nem akarlak többet látni”….”Soha többé ne merj hozzám érni!” visszhangoztak a szavak egyre hangosabban bennem. Szorosan összezártam szemhéjaimat, így próbálva kiszorítani a rémes gondolatokat.

Kristen felém fordult, tekintete idegőrlően kifejezéstelen volt.

- Most már megnyugodtál? – kérdezte rekedt hangon. Pár pillanatig tartott csupán míg a szavak jelentést nyertek számomra. Összeszoruló torokkal feleltem neki.

- Sajnálom- suttogtam elhaltan. Nem bírtam mást kinyögni. Eddigi életem során semmit sem bántam még annyira mint azt amit vele tettem. – Elborult az agyam… Én…Én…nem akartam, vagyis.. – küszködve kerestem a megfelelő szavakat, de képtelen voltam magamat védeni.

Minden szavam hazugság lett volna.

- Sssh.. – Kristen kezei az arcomra csúsztak , maga felé fordítva azt. – Kiadtad magadból… - jelentette ki – talán…megérdemeltem… - nem hagyva hogy közbeszóljak folytatta – Ha ez kellett hogy megbocsáss … - hangja erőtlen volt, minden szava apró, de éles tűként szúródott testembe.

- Én…Kérlek bocsáss meg – homlokomat az övének döntöttem, karjaimmal óvatosan közelebb húztam magamhoz. – Bocsáss meg…Bocsáss meg nekem.. – ismételtem újra és újra míg nem arcomon megjelent egy könnycsepp amit több is követett.

Minden kitört belőlem, az előbbi tetteim, Kristen és Jackson, az egész baszott sztárság, a stressz, a kimerültség…minden előtört ebben a pillanatban néma zokogást erőltetve rám.

Nem akartam sírni!Nem szoktam sírni! Pasi vagyok az istenért, és azok nem sírnak!

De én mégis Kristen nyakába temetve arcomat, könnyeztem… Szánalmas vagyok, még én siránkozom az ő karjaiban. Azok után amit tettem ez képtelenségnek tűnt, de mégis.

Kristen kezei a hajamba simítottak , felnéztem rá homályos szemeimen át. Homlokon csókolt, amitől csak még nyomorúságosabban éreztem magam. Miért csinálja ezt? Legszívesebben beverném a saját képem amiért bántottam őt.

Kiszáradt ajkai az enyémre találtak, de nem csókoltam vissza. Képtelen voltam. Nyelvével végigsimított az alsó ajkamon, majd megállt egy pillanatra. A fülemhez hajolva forró leheletétől megborzongtam ahogy suttogni kezdett.

- Bárcsak ne tettem volna…Hidd el hogy…senkit.. – hangja elcsuklott, de én megkövülve vártam a folytatást. – senkit nem szerettem úgy mint téged..és…- nem hagytam hogy befejezze, villámgyorsan magam alá fordítottam testét miközben puhán rátaláltam szájára.

- Soha…soha nem fogom megbocsátani magamnak amit műveltem…de… - egyenest a szemébe nézve , reménnyel a szívemben szólalt meg újra.. – töröljünk ki mindent…felejtsük el..

- Én…Én elakarom felejteni – lehelte Kristen lágyan végigsimítva az arcom vonalán.

- Van is egy jó módszerem a felejtésre – mosolyogtam végre kicsit bátrabban mire ő beharapta finom ajkait. Muszáj volt megcsókolnom, muszáj volt éreznem hogy itt van velem, és csak engem szeret! Szükségem volt rá, nélküle nem voltam ép egész.

Már nem érdekelt mit csinált, és erősen próbáltam elfeledni én mit tettem.

Mindent kitörölni…hogy csak mi maradjunk..ő és én…

Csókunk olyan volt, mintha sosem akarna véget érni, mintha nem lenne szükség levegőre.

De a hetek óta kínzó hiánya - ami szinte megőrjített - , most nem engedte hogy akár egy pillanatra is elváljak tőle. Kristen apró sikolya szakított végül félbe, nyelvünk vad táncát. Ránéztem, de ő csak a fejét rázta, és újabb csókot akart. Nem engedtem neki és lenéztem mellét kényeztető kezemre. Tenyerem alatt lilás véraláfutások húzódtak körbe. Összeszoruló torokkal jöttem rá arra , hogy mindezt én okoztam. Kris kezeivel kötelezett hogy ránézzek.

- Nem számít – mondta hangok nélkül, de nekem igenis számított!

- Engedd el magad – suttogtam ajkai közé. Ezután lefelé indultam a nyak vonalát végig puszilva, egyenest a mellei felé. Amennyire csak tőlem telt, olyan finoman csókoltam végig bőrét. Elidőztem tökéletes mellein, míg kezeim már a lehető legnagyobb óvatossággal simultak be lábai közé. Kristen halk sóhaja új magabiztosságot adott nekem, így megengedtem magamnak , egy – az előzőnél- sokkal finomabb harapást a mellbimbójára. Háta megfeszült ahogy ugyanabban a pillanatban egyik ujjam már forróságát élvezhette.

Ijedten kaptam fel rá fejemet.

- Fáj ? – kérdeztem riadtan, de ő csak pihegve rázta a fejét. Bátorítóan mosolygott rám , ujjaival a hajamban mászkálva nyomott vissza magára. Nem akartam elsietni semmit, ráérősen cirógattam melleit, közben ujjaimmal egyre nagyobb vágyat keltettem benne. Éreztem ahogy kezemet lassan eláztatja édes nektárja, így eljött az én időm. Újfent lefelé indultam, belecsókolva köldökébe elértem az alhasáig, amit apró puszikkal illettem. Felsandítottam Kris arcára, de ő csukott szemmel feküdt. Arcán várakozó szinte már türelmetlen grimasszal. Vigyorogva húztam szét a lábait hogy aztán elhelyezkedve köztük végre megízlelhessem egész lényét. Nyelvem első érintésétől, karcsú teste rázkódni kezdett kezeim között. Megint rám tőrt a pánik. Aztán el is múlt mikor pár pillanat múlva már elernyedve tűrte további ténykedésemet. Itt sem siettem el a dolgot, minden egyes pontot végigcsókoltam ajkaimmal, nyelvem émelyítően lassan járta körbe legérzékenyebb részét.

Élvezettel hallgattam Kristent, ahogy először halk nyöszörgése majd perceken belül már kínlódó sikolyai töltötték be a szobát. Lelkesen markolt bele a hajamba hogy még mélyebben érezzen magában, csípője vad rángásba kezdett. Még nyújtani akartam számára az élvezetet, ezért kezeimmel szorosan, de remélhetőleg nem fájdalmasan lefogtam ficánkoló testét, ami így gyötrődve tűrte a nyugalmat. Szemeibe néztem, egy percre sem hagyva abba nyelvem táncát vékony bőrén . Vágytól kipirult arca, könyörgő tekintete mind boldogsággal töltött el.

- Robh.. – nyögte halkan, verejtéktől csillogó teste remegve várta a beteljesülést. Hajamban kalandozó kezei most már a takarót markolták veszettül. – Kér…kérlek – lihegte, és tudtam, most már engednem kell. Egyik ujjamat belécsúsztattam, majd mozgatni kezdtem sikamlós forróságában. Nyelvemmel újra és újra végignyaltam édes ízét, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, fogaim közé vettem azt a pontot ami annyira megőrjítette. Óvatosan ráharaptam az érzékeny bőre. Abban a pillanatban Kristen kéjes sikolya betöltötte az elmémet, elégedettséget hozva számomra. Teste vadul reszketett a kezem alatt, miközben lassan felmásztam hozzá. Szorosan magamhoz öleltem remegő testét, fáradtan mosolyogva csókoltam meg nedves homlokát. Kristen percekig pihegett a mellkasomra dőlve, én pedig megteltem életörömmel. Kezem vállára siklott, elmerengve cirógattam amíg meg nem szólalt.

- Én már…már nem emlékszem semmire.. – kérdő tekintetem láttán , felsóhajtott. Lassan felemelkedett rólam, majd magára húzva a selyemtakarót a lábamra ült. – Most ideje neked felejteni.. - mosolygott önfeledten, aztán hirtelen eltűnt a takaró alatt. A következő pillanatban megéreztem magamat csodás ajkai között. Morgás tört fel a torkomból ahogy nyelvével játszadozni kezdett rajtam. Visszaadva a kölcsönt, fogaival aprókat harapdált, amitől ha lehet még jobban beindultam. Keze sebesen járt fel alá, miközben szájával is kényeztetett. Megragadtam a takaró szélét , tudtam hogy pillanatok választanak el az élvezéstől. Két rekedt nyögés közt, tehetetlenül könyörögtem a megállásért. De ő nem hagyta magát, és az én agyamat kezdte elönteni a leírhatatlan kábulat. Minden izmom megfeszült, vérem száguldott az ereimben ahogy a kéj hullámai átmosták testemet. Testem folyamatosan megrázkódott a gyönyörtől, míg végül erőtlenül terültem el az ágyon. Szívem hangosan dübörgött mellkasomban. Lehunyt szemeimen át láttam a világot, Kristent…csakis őt. Ő volt a minden, az egyetlen akivel igazán éltem.

- Na? Megmaradt valami? - kérdezte fejét kidugva a takaró alól.

- Semmi – lihegtem fáradtan, de amint megláttam kócosan meredező haját, és kipirosodott arcát ismét fellángoltam. Gyönyörű volt. Magamhoz húztam , mire ő készségesen vetette át a lábát rajtam. Végre igazán egyek voltunk.

- Azért nem árt az ismétlés – suttogtam fülébe. Kristen fölém hajolt, mámorító csókjától elveszett minden gondolatom. Csak őt szerettem…csakis őt szerethettem…

bejelentééés!

ha kirohadnak is az ujjaim a helyéről is, DE LESZ FRISS MA XD