Drága lánykáim!
Nos a cíííím..hát... talán valakinek leesik valakinek nem. Sokan félreértettétek előző postomat. Nem azt mondom hogy nem lesz több khm... arról igazán nem én tehetek hogy nem tűnik fel nektek hogy más is van a khm-n kívűl xDD.. szóval ez az uccsó ilyen fejezet. Kíváncsi vagyok a véleményekre, biztos vagyok abban hogy sokaknak nem fog tetszeni a történet alakulása, dehát istenem!:D .. amúgy meg ha valaki azt mondja gondolt erre az hazudik ;) .. Íme hát az eddigi leghosszabb fejezet...(tartalmilag no comment >.<.. ) Jó olvasgatást ! ui: Szeretném ezt a fejezetet Fanninak ajánlani! :D köszönöm a csodás képet ^^ és bocs hogy elkéstem a dologgal :]
Tudtad, hogy a csillagok mindig veled lesznek. Csak felnézel az égre, és már nem is vagy olyan magányos.
Claudia Gray
|
|
Kristen
Anyám vezetési stílusa mellett felkészülhettem egy igazán lassú és vallatós utazásra. Még szinte ki sem kanyarodtunk a Reptér parkolójából már belekezdett a sápítozásba:
- Kristen! Tudni akarom hogy ez mi volt? – cöh..
- Miért? Minek látszott? – húztam még jobban az agyát, elvégre is , egykönnyen nem adom meg magam.
- Ne szórakozz velem kislányom! Te is tudod miről beszélek.. – anyám feje egyre vörösebb lett. Megpróbáltam felvenni a komoly arcomat, de valahogy mindig elröhögtem magam.
- Nézd anya… egyszerűen megfogalmazva, az megint egy olyan dolog ami nem rád tartozik – feleltem egyszerűen hisztérikus hápogására. Mint valami kacsa…sápsápsápásáápsááááápsáp…
- Mi az hogy nem rám? – komolyan mondom a hangjával üveget lehetne repeszteni. – AZ anyád vagyok! – sajnos erre minden áldott nap emlékeztet.
- Igen, én meg a lányod aki szeretne egy kis saját teret – morogtam mire egy időre elhallgatott. Bár sejtettem itt még koránt sincs vége a spanyol inkvizíciónak.
- Na és mióta tart már ez köztetek? – kérdezte úgy két utcával odébb.
- Anyaaaa....
- Ugyan már , ennyi még belefér.
- Már egy ideje – hagytam annyiban. Mereven bámultam kifelé a szélvédőn , mintha ettől láthatatlanná válhatnék az út hátralévő részére. De nem volt szerencsém.
- Robert igazán kifogástalan viselkedésű fiatalember, igazi gentleman. – kezdett anyám áradozni, valósággal istenítette Robot…akkor miért érzem úgy hogy ez még sem fog jól elsülni? – Tehetséges , intelligens, jóképű, sok jó adottsága van. – Ohh ha te azt tudnád milyen adottságai is vannak – rötyögtem magamban ironikusan. – Nem is értem mit lát benned ez a fiú? - tudtam én hogy kibújik a szög a zsákból. Én megmondtam hogy nem lesz ez jó.
- Nem tudom…talán a vonzó személyiségemet.. amit 1000% hogy nem tőled örököltem – vicsorítottam egyet , de nem törődve velem anyám csak mondta a magáét.
- Nem értem... Esküszöm nem értem a mai fiatalokat…
- Innen inkább sétálok – fortyogtam magamban , már csak pár utcányira vagyok, de ha még egy fél másodpercig kell ezt hallgatnom öngyilkos leszek.
- Ugyan ne butáskodj már, mindjárt ott vagyunk –intett le.
Anyám megállt a benzin kútnál, fullasztó meleg volt, letekertem hát az ablakot és megint életem egyik nagy kérdésén elmélkedtem: „ Vajon mivel érdemeltem ezt ki?’..
A fent maradó percekben próbáltam nem tudomást venni anyám jelenlétéről, de legfőképp az idegtépő csacsogásáról. Szinte kitéptem magam az ülésből Ashley lakása előtt. Bebasztam az ajtót és már sprinteltem is, csak kerüljek minél messzebb.
Az Biztos hogy Ashley mondandója milliószor jobb lesz mint ha anyámat hallgatnám egész nap. Mint utóbb kiderült, hatalmasat tévedtem.
Bekopogtam, alig érintette kezem az ajtót, az már ki is nyílt és ott termet Ash. Arcáról csak a felháborodást tudtam leolvasni, nem tudtam vajon ez azért van mert lassan értem ide vagy összefügg azzal amit mondani akar.
- Gyere be – beléptem Ash kuckójába. Trendin berendezett nappali, világos falak. Rend és virágok mindenütt. Bementünk a konyhába mire ő a hűtőben kezdett kutakodni. – Kérsz valamit? Egy sört? – gondolatolvasó, még mindig bennem van anyám monológja szóval jöhet a pia.
- Kérek , köszi – odanyomta a kezembe, majd tovább turkált a frigóban. Néha hallottam ahogy idegesen motyog valamit, de csak nem akart kiszállni a hűtőből így hát rákérdeztem.
- Mi a gáz Ash? – erre végre felém fordult, úgy látszott még mindig ideg, tehát nem én voltam az ok. Ez megnyugtató, mert ha Ash egyszer beindul nagyon tud osztani...
- Volt képe! Az az idióta! Azt hiszi hogy mindenki a lába előtt hever… - na ez valami pasi ügy lesz. Találgattam vajon most ki lehet a szerencsés balek, de akkor Ashley hirtelen kivágtatott a konyhából , egyenest a hátsó kertbe. A földszinti lakás előnyei…
Remegő kézzel rágyújtott, én meg csak néztem mint a moziban. Mi a fasz van hogy ennyire kiakadt?..
- Mond már el mivan! – rivalltam rá mert egyre jobban hasonlított egy idegesítő szúnyoghoz akit az ember legszívesebben leütne.
- Jackson! Az van! – nem volt sok tippen de erre aztán nem számítottam. Ezek ketten olyanok voltak mint a piócák akik egymásra tapadtak. Sosem veszekedtek, mert Jack el egyszerűen képtelenség volt összeveszni.. – Egyáltalán nem is értem hogy képzelhette…hogy mer beleszólni az életembe??Mit képzel magáról?? Ki ő?
- Ash! Stop! Állj le! Mit tett Jack hogy így felhúzott? – beleszívott a cigibe, látszott hogy próbált megnyugodni, kevés sikerrel.
- Azt hiszi hogy beleszólhat az életembe, most képzeld el! A minap elmentünk kajálni abba a cuki kis olasz kajáldába, tudod amit mondtam.. – bólintottam mintha emlékeznék , mire folytatta – Épp azt meséltem neki mennyire jól elvagyunk Chase-el, és hogy szeretném ha komoly lenne a dolog közte és köztem, mert hát magunk közt szólva iszonyat jó fej srác, és hát az ágyban is..ha érted mire gondolok …– Ash kacéran kacsintott. Le mertem volna fogadni hogy inkább a második indok a mérvadó nála. De nem akartam pálcát törni felette, így lenyeltem ami a nyelvemen volt már. Megint bólintottam, így újra megszólalt. - Erre Jack tökre kiakadt, hallod mint akinek elgurult a nyugtatója. Érted? Elkezdett nekem pattogni hogy akkor mi lesz velünk? Mert hogy ő azt hitte.. meg blablabla.. én meg...Hééé én nem mondtam hogy lenne köztünk valami is.. barátok vagyunk. Jó barátok,de ennyi! Erre felhozta a bulikat amikor keveregtünk, érted? Tök pitiáner húzás volt, ha az ember iszik sok mindent csinál. És akkor még neki állt feljebb, mert ő azt hitte hogy komoly lesz. Hát istenem!... Annyira gyerekes volt, utána meg elkezdett kérlelni…hogy gondoljam meg. Majdnem szembe röhögtem, mit kell ezen meggondolni? Nevetséges volt ahogy ott könyörgött nekem. És bosszantó is, hogy képzelte? Hát nem volt egyértelmű? Azt mondta hogy én csak kihasználtam . Ugyan kérlek! Jól éreztük néha magunkat...de semmi több. Azt hittem ezt ő is felfogta, de hát látod hogy nem..- beleszívott a cigiébe. Rám nézett várva az értékelésemet , de én csak bámultam ki a fejemből. Több dolog vált egyszerre világossá előttem. Az első: Jackson végre kiosztotta Asht. A második: Bármennyire is imádtam Asht, ezen a ponton viszketett a tenyerem. Sosem hittem volna hogy ilyen felszínes is tud lenni. Ahogy elmondta a dolgokat – még a hangja sem tetszett, szó szerint nyávogott, ezt eddig miért nem vette észre? - mintha neki lenne igaza, pedig nem volt. Most nem!..
És végül a harmadik: Tényleg úgy érezte hogy nem használta ki Jacket?..Akkor nagy tévedésben él! Időről időre figyeltem őket , Jack élt halt ezért a lányért, bármit megtett amit csak Ashley akart…és ha úgy vesszük Ash jócskán kimerítette a keretet.
Az elfojtott érzések velük kapcsolatban kezdtek felgyülemleni bennem, pedig mennyire próbáltam elnyomni őket -. hátha nincs igazam - várva hogy egyszer Ash észhez tér és végleg Jacket választja. De ezek után...
Nem voltam hajlandó elhinni, hogy valaki, akit régóta ismerek és szeretek… ilyen sekélyes is lehet.
Küzdöttem a felismerés ellen, lévén ő az egyik legjobb barátnőm. Rá emeltem a tekintetemet angyali arcára, és amit ott láttam eldöntötte a kérdést. Sértődött szinte durcás fejjel nézett rám.
Nem fogtam fel, ő most tényleg úgy gondolja hogy neki van igaza?? Valahogy úgy éreztem el kell mennem , mielőtt még olyat mondok vagy teszek amit örökre megbánok.
Gyors léptekkel elindultam befelé. Hallottam ahogy Ash utánam kiabál:
- Most meg mivan Stew? – nem akartam megfordulni és ráüvölteni amit valójában gondoltam. Mert bármennyire is elítéltem – és ez még finom kifejezés – mégis csak a barátnőm volt, és féltem megbántani. Már az ajtónál jártam mikor egyik kezét a vállamra rakta. Felsóhajtottam, hát nem úszom meg ilyen könnyen..
- Mi a frász bajod van ? – rivallt rám Ash. Hangjától valami felmorajlott bennem, visszafordultam , remegve próbáltam türtőztetni magam.
- Az hogy egy felszínes szerencsétlen picsa vagy aki már szinte szánalmasan vak. Remélem egyszer végre képes leszel túl látni saját magadon. És ha most megbocsátasz van jobb dolgom is mint a te hisztériádat hallgatni. – kiléptem az ajtón otthagyva Asht és a tátott száját. Furcsán megkönnyebbülve vettem hazafelé az irányt. Szinte nyugodt voltam, úgy éreztem magam mint aki kiállt az igazság mellett.
Otthon persze már nem volt ilyen nyugalom. Anyám csőrét láthatólag még mindig a Rob téma bökte, épp csak beléptem a házba, máris kikiabált a nappaliból:
- Kristen te vagy az? – nem.. a jóisten.. mégis ki lenne? Nem feleltem neki, csak elindult a lépcső felé. – Kristen! Még nem fejeztem be, ezt meg kell beszélnünk.. – kezdte volna, de én csak feltartottam a középső ujjamat, oda se nézve lépkedtem fel felé. – Mit nem képzelsz magadról? Egyszer úgyis letöröm az ujjad te kis taknyos! - Ahha persze, majd ha nem zabálsz annyi bonbont talán fel is tudod emelni a nagy segged hogy elkapjál.. Bebasztam az ajtómat és az ágyra vetődtem. De persze anyám magán showja a földszinten még mindig tartott, odamásztam hát a Hifimhez és belöktem egy CDt...bármi jó lesz ami túlüvölti a fotelból ordibáló Antikrisztust!
Elkezdődött a szám , a párnába fúrtam a fejem. Mi lesz most velem egy hónapig?
Már most marcangolt a hiánya, bár inkább csak a tudat hogy sok ideig nem láthatom, hallhatom, érezhetem őt. Próbáltam azt képzelni hogy nem is ment el, hogy ott fekszik mellettem és kedvesen mosolyog, finom kezei a bőrömet simítják. Belecsókol a nyakamba, szorosan magához húz. Érzem a szívverését....
A csodás illúzió hatására lassan elnyomott az álom.
A következő héten próbáltam nem tudomást venni Rob hiányáról, de nem csaphattam be magam. Nincs itt.. – ébredtem a gondolatra reggelenként. Próbáltam nem kimutatni mennyire szarul vagyok, ha megláttam a piócákat vigyorogtam rájuk akár a vadalma. Pedig néha…vagyis sokszor csak felbömböltem volna mint valami kislány lévén” Ez nem igazságos! Robot akarom!”
Bassza meg! Ki tudja hogy az a ribanc mikor mászik rá az én kis Kapitányomra?!
De nem.,én bízom Robban, de abban a lotyóban már kevésbé…
Hogy ne zabáljon föl teljesen a Rob után érzett vágyakozásom, - és a párszor rám törő féltékenységi roham - minden napra lekötöttem magam. Meg kell hagyni anyám azért néha elég hasznos tud lenni. Szervezett nekem meetingtől kezdve , munka ebéden át stúdiólátogatásig mindent. Szépen mint egy jó gyerek elmentem ahová kellett, közben próbáltam a srácokkal is tartani a kapcsolatot. Először Taylort kerestem meg, de ő forgatott egész héten. Dakota is be volt táblázva, de vele legalább találkozom a héten.
Kellan fotózásokra mászkált, Asht nem hívtam, drága Liz a kontinens másik felén, Peter a családjával… Nikki.. Nikki nagyon fura volt mikor felhívtam. Valószínűleg Ash elmondta neki a kis magánszámunkat, és most nem tudja kivel legyen. Rajtam ne múljék a dolog. Hagytam őt is.. Úgy tűnt senki nem ért rá velem lógni, ez bosszantó volt , mert így két lehetőségem maradt vagy leiszom magam minden este, vagy…vagy leiszom magam és beszívok minden este. Robot akarom…akkor is!..Általában nem bírtam megvárni az estét, és már délután hívogatni kezdtem, persze forgatott. Így csak édes hangja duruzsolt a fülembe:”Tudod mit kell tennii..bíííp.. „ a végén már csak szórakozásból megvártam míg elmondja aztán leraktam. Hát ez is mutatja mennyire ki volt már a faszom is.
A legjobb és a legrosszabb is az este volt. Akkor végre beszélhettünk, mesélhetett a forgatásról , a haverokról, arról hogy a fasza is ki van a hiányom miatt … – hát igen, nem véletlenül vagyok vele.. – sokáig csak hallgattuk egymás lélegzetét a telefonon keresztül. Mikor nagy nehezen – estéről estére nehezebben - megnyomtam a hívás vége gombot, na akkor jött rám az amit nem hittem hogy megtörténhet egy szerető pasi, csomó barát egy néha napján normális anya megléte mellett.
Magányos voltam...kibasszott magányos. Nem éreztem úgy hogy valaki is mellettem lenne, hogy fontos lennék valakinek is annyira hogy velem legyen. Cserben hagyottnak éreztem magam, mint akit elfelejtettek. A napjaim rohanással teltek, minden percben emberekkel találkoztam. De ez semmi. Nem voltak fontosak, nem érdekeltek. Valószínűleg én sem érdekeltem őket, max. csak a pénz amit szerezhetek nekik. Azokra volt szükségem akik előtt nem kellett vigyorognom, akiknek felfedhettem magam. A barátaimra, és főleg..Rá.
Minden éjjelem egy küzdelem volt, örök sötétség, féltem, hogy sosem lesz vége.
Épp fantasztikusan szar énekhangomból próbáltam kihozni valamit mikor megcsörrent a telefonom.
- Tarthatunk pár perc szünetet? –kérdeztem a hangmérnököt, ez a szám ma úgysem ment.
- Menj csak, de ne legyen hosszú...- intett le. Végre kimehettem cigizni is. Órák óta próbáltunk valami hasznosat összehozni. Előkaptam a cigim, és visszatárcsáztam a hívó számot. Rágyújtottam
- Haló? Kristen? – szólt bele a rekedtes hang, ezer közül is felismerném ezt a hanglejtést.
- Jackson!? – úgy megőrültem neki. Rögtön le is basztam magam amiért őt nem próbáltam meg elérni, de aztán eszembe jutott az Ashley dolog, és mindjárt megértettem miért nem. Zavaromban nem bírtam mit kinyögni – Mi újság? – szép volt te marha!..
- Öhm… gondolom találkoztál más Ashel…- firtatta a dolgot, amit annyira el akartam már felejteni. Hangja egy kicsit esetlen volt, mintha tartana attól hogy összeszidom.
- Igen ami azt illeti találkoztam… - morogtam egyet dühömben. – Jól össze is vesztünk, őszintén szólva azt hiszem végleg...Én nem tudom, de olyan mintha kicserélték volna.
- Én…mármint.. remélem nem miattam.. – motyogta , valami azt súgta meglepődött a válaszomon.
- Ami azt illeti .. –kivágódott az ajtó és az asszisztens gyilkos szemeket meresztett rám és a cigire a kezemben. – Ne haragudj Jack de most mennem kell – daráltam sietve , miközben próbáltam minél több slukkot szívni minek következtében majd meg fulladtam. A habzó szájú nő meg csak idegbajosan integetett hogy takarodjak már be!..- Este? – kapva kaptam az alkalmon hogy valaki végre elérhető, mégha Jack is az, és egész este hallgathatom a lelki bajait, akkor sem leszek egyedül.
- Majd még hívlak – hangja már egy fokkal vidámabban csengett.
Fasza! Máris jobb kedvem van!
Este izgatottan léptem be a megbeszélt helyre, Jack már bent ült az egyik boxban. Odasétáltam hozz, köszönés helyett megöleltem.
- Szarul nézel ki – mondtam halkan , nem sértésnek szántam, de nem lehetett nem megjegyezni. Máskor derűs arca most beesett volt, mintha hetek óta nem aludt volna. Még a cigi is remegett a kezében.
- Tudom – nevetett fel egy cseppnyi vidámság nélkül. Halkan sóhajtottam, neki nagyobb szüksége van egy barátra mint nekem arra hogy kibulizzam magam. Ránéztem és beláttam mennyire gyerekes is voltam, Jacket elnézve ő sokkal rosszabbul érezte magát mint én bármikor is a héten. Az én szenvedésnek csúfolt unalmam ehhez képest..
- És mi van veled mostanában? – kérdezte mire felnéztem.
- Semmi különös , az új film elő munkálatai , nem nagy szám. Inkább te mesélj, hátha felbírlak dobni. – barátian meglöktem a vállát, mire magára erőltetett egy mosolyt.
- Ha találkoztál Ashleyvel biztos tudod mi van.. nem kell elmesélnem.,
- Nem… Ashley elég érthetően tudtomra adta mi a véleménye, de azt nem tudom te mit gondolsz. – próbáltam valami bensőbb gesztussal megnyugtatni, kezemet az övére simítottam.
- Én csak nem értem miért csinálta… eddig nem ilyen volt. Nem így ismertem meg, és főleg nem így szerettem meg. – némán hallgattam szavait, teljesen egyetértettem velük. Ez egy új Ashley volt..
- Hát elhiheted engem is hogy felhúzott, próbáltam magam tartani de a végén ki osztottam. – idegbetegen puffogtam pár sort mire Jack felnevetett. Legalább elértem a célom.
- Kiosztottad? Megnéztem volna az arcát…
- Hát…még a szája is tátva maradt azt elhiheted. De tudod milyen vagyok… egyszerűen képtelen voltam elhinni amit mond, és ahogy mondja. Mintha teljesen jó lenne amit csinált, és te lennél az aki.. – dühömben nagyot kortyoltam a sörömből , nem akartam folytatni.
Jackson sem úgy tűnt mint aki meg akarna szólalni, csak így ültünk némán pár percig,reméltem hogy megérti , én mellette állok.
- Tudod mit? Beszéljünk másról…- törte meg a csendet hirtelen – épp elég ideig emésztettem magam ez miatt.
- Igazad van, majd én embert faragok belőled – vigyorogtam és a pad alatt odanyújtottam neki egy cigit. Ettől mind a ketten elfelejtjük majd a nyomorunkat, abban biztos vagyok..
A következő napokban végre úgy éreztem ki fogom bírni Rob nélkül ezt a pár hetet. A munka gördülékenyen ment, anyám is csökkentette a gyagyás órák számát. Abszolúte jól voltam. Robbal áttértünk az sms írogatásra lévén nem tudja kialudni magát ha én este felhívom, így hát lelkesen írogattam neki a nap minden órájában. Jackel esténként iszogattam valahol, élveztem a dolgot mert lekötött a társasága. Furcsa volt, egy csomó új dolgot tudtam meg róla. Mintha nem is ismertem volna eddig.. A napok múlásával egyre jobban felszínre tört Jackson másik fele. A vicces, intelligens , szarkasztikus Jack, akit egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Elvoltunk mint Zsák meg a foltja, ő elterelte a figyelmem Rob hiányáról, én…nos én bekötöztem a sebeit. Még mindig nem fért a fejembe Ash hogy lehetett ilyen vak? Hogy nem vette észre Jack odaadását? Miért nem értékelte?...Ha nem Rob lenne a pasim, a két kezemet odaadtam volna érte, de nekem ott volt Rob… de Rob után, Green kisasszony helyét már rég Jackson birtokolta.
- Láblógatás este? – jött a kérdés a telefonból, vigyorogva konstatáltam a ma esti programom.
- Még jó! Hova megyünk? – mohó érdeklődéssel vártam a választ. Dakota meg hülyének nézett az anyós ülésen.
- Gyere át, nézünk valami filmet, vagy tőlem akár ihatunk is. Sőt…most kaptam jó féle zöldet..
- Legyen mind egyszerre! – vágtam rá nevetve. Hallottam ahogy rötyög a vonal másik végén, tudta jól ahol fű van ott én is vagyok.
- Mostanában feltűnően sok időt töltesz.. – kezdte Dak amint leraktam a telefont.
- Nagyon hozzám nőt , és tudom mit akartál kihozni ebből szóval előre is bekaphatod! De ha vele vagyok legalább nem rágom magam Rob miatt annyira.
- Ahh… értem.. – Dakota csak nézett kidülledt szemekkel, de bekellett látni , szépen hárítottam.
- Még mindig 22 nap és 17 óra amíg Rob újra velem lesz - szórakozottan leparkoltam Dak lakása előtt, de ő valamiért megütközve bámult rám.
- Így számon tartod?
- Naná – mosolyogtam győzedelmesen, ettől talán Dak is beláthatja mennyire ragaszkodom az én RPattzomhoz, mennyire jó lenne ha végre itt lenne. Velem..
De addig is, itt van nekem Jackson! Akihez késve ugyan de berobogtam, egyik kezemben pia másikban tekerőpapír.
- Megjöttem – kiabáltam befelé.
- Na végre, már azt hittem egyedül kell végigszenvednem az egész filmet. – panaszolta gyászos hangon. Jack a kanapén feküdt, egy üveg sör társaságában. Amint meglátott lefagyott egy pillanatra, majd mintha nem történt volna semmi tovább nézte a filmet. Tudom a hajam egy rakat fos,a fekete tincseim úgy meredeztek az égnek mint egy oroszlány sörény. De lehetne rosszabb is.. úgyhogy nem panaszkodom. És legalább nem szólt be , újabb jó pont Jackinek!
- Megjött a felmentő sereg – vágódtam le rá, mire kínlódva kihúzta lábait alólam. Elvettem tőle a kis zacsit miközben kezébe nyomtam az üveget. Benyomtuk a DVD-t. Horror…Mi más? Pár perc- és néhány megölt tini lány- után meggyújtottam a cigit hátradőlve a kanapén.
Mire majdnem mindenkit leöltek, mi mára kanapé előtt feküdtünk a földön. Nem tudom hogyan, de valahogy mindig lemászunk a szőnyegre. A film véget ért, így a dvd visszakapcsolt a tv adásra. Nagy röhögésünket – a gyilkos halálán – az MTVs csaj vinnyogása szakította félbe. A plazmán villogó képeken Ash nyelve akadt épp Chase szájába. Hmm..Guszta..
Baromi jó időzítés mondhatom. Fogtam a távirányítót és elnyomtam a hangulatgyilkos ribit meg a hülye műsorát.
Félve pillantottam Jackre, és sajna félelmem nem volt alaptalan. Kifejezéstelen arccal nézett maga elé, de én sejtettem hogy a napokon át felépített jókedv, fél pillanat alatt elillant. Hülye liba! Most ez miért kellett? Nem bírja a nyelvét a szájában tartani?
Valakit hibáztatnom kellett, és ő volt az egyetlen aki megérdemelte! Kétségbeesett pillantásokat vetettem Jackre. Nem zuhanhat megint vissza az önsajnálatba! Nem engedhetem , nem veszíthetem el, hisz csak vele bírom elviselni a Rob nélküli napok végtelennek tűnő áradatát. Valamit tennem kell!
- Ne törődj ezzel a … - pillantásától elhallgattam. Itt a szavak már nem értek semmit. Jack belül összeroppant, nagyon jól tudtam. Közelebb kúsztam hozzá, át akartam ölelni , hátha az segít. Egyszerűen képtelen voltam tehetetlenül nézni a gyötrődését. Mielőtt még bármit tehettem volna , két keze közé fogta az arcom. Szeméből fájdalom áradt, olyan mély hogy a szívem belesajdult.
Elgyötört arcának látványától rám tört egy érzés. Bármit megtettem volna hogy jobban érezze magát.
Hogy képes valaki egy ilyen jó embert ennyire megbántani? Ez olyan igazságtalan...
- Miért tette ezt velem.. Kristen!Miért? - Jack halk hangjától összerezzentem. Őszintén felelhettem volna
neki azt "nem tudom, Jack".. vagy hazudhattam volna hogy "igenis minden rendbe fog jönni" vagy "nem lesz semmi baj"..
de nem akartam egyiket sem. Nem tudtam mit teszek. Egyszerűen csak megtettem. Le akartam törölni könnycseppjeit,kisimítani a homlokára szaladó ráncokat, megnyugtatni. Vigasztalni..
Közelebb hajoltam szomorúságtól eltorzult arcához, felső ajkán könny csillogott.
Puhán hozzáérintettem ajkamat, lecsókoltam róla a kis cseppet. Ezután elhajolhattam volna, de nem tettem.
Láttam ahogy zöld szeme egy pillanatra megvillan, majd lecsukódnak a szemhéjai. Én is behunytam a szemem,miközben
éreztem ahogy puhán magához húz. Ekkor már tudtam, nem a könnycsepp miatt csókoltam meg. A fájdalmát akartam kiszívni,bármi is legyen az ára. Ezen a ponton már nincs megállás.
Kristen studióba megy
Mosoly a piócáknak :D
Stew el a hangstudióba
Zokogjak vagy ne??xD
Grimasz xD
Igazi jó kedv Dakotával :D
Bóóódógság :P
A+C :S
