20. Találkozás - Comic Con

Lánykák!Itt az új fejezet , rövid mert...kérdezzétek Angyalkát xD..
csak hülyülök, igazából ez most ilyen lett, de hamar jön az új! Ígérem ^^
Szóval ajánlanám : Fanninak, aki megalkotta a csodás és egyben HOT új fejlécemet (H) zsír mi? :D
Ladymnek , csak mert ő a legjobb ^^
és persze Angyalomnak , az egész hetes üzletelésért, és amiért elviselte a rángógöcseimmel egybekötött könyörgőrohamaimat :D
Remélem mindenkinek tetszeni fog..muhahha :]
Leljétek örömetek benne!!<333

xoxox Brianna anyátok ;)

Hűtlenségedről mit se tudva
a lelkemet adtam neked,
s te ismerted már, mi a titka...
Csak én, én nem ismertelek.

Mihail Jurjevics Lermontov

Comi Con

Azon az éjjelen egy percet sem aludtam. Élettelenül hevertem az ágyamon míg csak meg nem jelentek a hajnal első sugarai. Hiába pörgettem végig agyamban újra és újra az elmúlt napokat, semmi értelme nem volt. Én voltam mindennek az okozója, megérdemlem a gyűlöletét. Minden egyes szavát megérdemeltem. Minden perc elteltével éreztem ahogy darabjaimra hullok,mégsem tudtam ellen tenni. Nem is akartam. Szó szerint undorodtam magamtól. Hogy tehettem meg? Hogy voltam rá képes? Miért nem gondolkodtam?
Ez a hajó örökre elment és én összetörve figyeltem ahogy távolodik.
Nem akartam arra az estére gondolni, de hiába, az emlékképek ostorként csattantak rajtam. A hányinger kerülgetett ahogy felidéztem azokat a pillanatokat. Ahogy megcsókoltam Jacket, hozzásimultam, átöleltem. Miért tettem?

Kipattantam az ágyból, pont időben értem ki a WC kagyló fölé, így sikerült oda kiürítenem gyomrom tartalmát. Mikor már csak öklendeztem , feladtam , engedve a kagyló öleléséből.
A helyszín változott ugyan, de az önutálat megmaradt, csak most már a fürdőszoba csempéjén feküdtem. A nap már fényesen világított befelé az ablakon, mire elég erőt gyűjtöttem hogy felálljak.
Botladozva indultam el lefelé, csak egy dolgot akartam , inni. Csupán vízre volt szükségem, csak azzal még életben lehet maradni. Miután megittam több pohárral a mosogatóhoz léptem de akkor és ott rám tört a síró görcs. Úgy látszik az este újratermelődtek a könnyeim,most ismét patakokban áztatták arcomat. Felemeltem és a kezembe szorítottam az öngyújtót amit még Rob adott nekem.
Lecsúsztam a földre, hátamat a konyhaszekrénynek döntve, vártam a remegés elmúlását, de fejemben egyre csak a fájóan üres emlékképek kavarogtak.

Hallottam ahogy anyám lejön a lépcsőn miközben éles hangjával nekem ordít.

- Kristen told ki a segged az ágyból, el ne felejtsd nekem a mai hangpróbát! – visította hangosan, majd belépett a konyhába. Ahol is megláthatott engem, a csődtömeg lányát. Felemeltem a fejem hogy ránézzek, döbbent arca sok mindent elárult. Sietve odalépett hozzám.

- Kristen…veled meg mi történt? – holtsápadtra vált arcáról leolvashattam tényleg nem lehetek valami szép látvány.

- Mindent elszúrtam – hangom olyan volt mint ha valaki a körmével kaparta volna a táblát. – Mindent elrontottam! Egy rohadt kis kurva vagyok, egy nagy rakás szemét. – nyögtem ki , de a végére megint rám jött a köhögő roham.

- Ezt most fejezd be! – utasított anyám miközben felhúzott a földről. A szobába vezetett ahol leültünk a kanapéra. – Mond el mi történt, csak nem akkora a baj. – láttam rajta hogy megijedt, ohh anya semmi probléma, csak mostantól ráálltam az öngyűlölő életmódra.

- Elhagyott…végeztünk.. – suttogtam rekedten, üveges szemekkel meredtem előre , a semmibe. Anyu gyengéden lejjebb tolt, fejemet az ölébe hajtva. Könnyeim megállíthatatlanul ömlöttek, így csak pár szófoszlányra futotta . – Megérdemeltem…minden az én hibám! – hangom elcsuklott. Ő türelmesen várta hogy megnyugodjak, fáradhatatlanul próbált csitítani, olyan volt mint egy igazi támasz.

Lágyan simított végig a hajamon, majd a vállamon. Már nem sírtam, de talán ez az állapot még rosszabb volt mint előtte. Meredten bámultam a szemben lévő falat mikor anyám újra megszólalt.

- Mit csináltál? – kérdezte nyugodtan. Mély levegőt vettem, erőt gyűjtve hogy kimondjam a szavakat, és ne hányjak újra magamtól.

- Megcsaltam… Jacksonnal… - vártam hogy eltaszít, vagy ordít velem, de ő meg sem rezdült.
Ismét végigsimított rajtam, mintha az előbb nem is mondtam volna semmit. Percekig voltunk így , néma csendben ,aztán anyu végre megszólalt, lágy hangján,amit már olyan rég hallottam tőle.

- Mindenki követ el hibákat kincsem…Ha igazán szeret, meg fog bocsátani neked. - szavai simogatták fájó bensőmet, de közben tudtam hogy ez lehetetlen.

- Nem fog! Örökre elvesztettem – sírtam fel keservesen, mire ő magához ölelt. Annyira elhidegültünk mostanában egymástól,hogy már el is felejtettem milyen jó érzés ha anya mellettem van a nehéz időkben. De ettől még ugyanolyan szarul voltam…

- Nem bírom ki… anya nem bírom – sikoltottam némán. Úgy éreztem egye mélyebbre süllyedek, bármennyire is kapálózok nem jutok ki. A legrosszabb mégis a tudat volt, én voltam mindennek az okozója.

- Ki kell bírnod! Kristen! Erősnek kell lenned.. Hidd el ..minden rendbe fog jönni. – suttogta közvetlen a fülem mellől, nem hittem neki, nem hihettem! Ezek után semmi nem lesz már a régi...

Fáradtan nyitottam ki a szemem, a kanapén feküdtem. A szám teljesen kiszáradt. Anyámnak nyoma sem volt. Vajon mennyit aludhattam? Az órára nézve láttam , pár óra volt csupán. Kora délután volt, a hűtőn egy üzenet várt : „Elmentem bevásárolni, nyugodtan pihenj csak, nem kell menned ha nem akarsz. Anya „
Hova nem kell mennem? Pár pillanatig nézegettem a lapot, aztán eszembe jutott. Hangpróba a filmhez. Magamra néztem, szánalmas látvány voltam. Mindenképp muszáj rendbe szednem magam, mert bármennyire is maradni akartam és magamat utálni, nekem feladataim voltak, amiket nem tologathatok a végtelenségig. Döntenem kellett, csendes önsanyargatás vagy dolgozni amíg el nem jön a végkimerültség. Végső soron a második kifizetődőbb .
Elindultam készülődni, de abban biztos voltam hogy még ha szét dolgozom is a belem, nem fogok tudni elmenekülni a saját gondolataimtól.

Pár hét és találkoznom kell vele, szívem erre a gondolatra teljesen összeszorult. A fájdalom amit okoztam neki, soha…soha nem tehetem jóvá…soha nem felejthetem el. De meg kell próbálnom. Nem miattam, már nem érdekel mi lesz velem, vagy hogy mennyire lesz elviselhetetlen , nem számít. Rá gondoltam, ő megérdemel egy igaz, jó társat.

Éles kés volt szívem közepébe mikor beláttam ez soha nem lehetek én.

Robert

A gép leszállt, de én legszívesebben fent maradtam volna. Még a gondolattól is irtóztam hogy lássam. Képtelen lennél ránézni , beszélni hozzá..megérinteni. Az őrület határán sodródtam minden áldott nap és éjszaka. A hetek összefolytak minduntalan közelebb hozva azt a napot amikor inkább meghaltam volna mint hogy találkozzam vele. Vele aki összetört.
Azon a bizonyos estén, mikor közölte velem a „nagy hírt” megzuhantam, a hitetlenség a csalódottság és a gyűlölettel keveredő undor eluralkodott rajtam. Amint leraktam a telefont körülnéztem. A konyhában voltam, kezemben egy sörrel. Az üveg lassan kicsúszott gyengülő szorításomból és a földre esve hangosan esett darabjaira. A mosogató fölött támaszkodva, percekig zokogtam némán, tehetetlenül markolva a pultot. Minden érzés eltűnt belőlem , hirtelen csak a fájdalom maradt. A szavak hangosan visszhangoztak bennem: „ Lefeküdtem Jacksonnal..Lefeküdtem Jacksonnal..”