21 - A döntés fájdalma

Egyetleneim! Itt az új rész, talán az eddigi leg morbidabb, hogy úgy mondjam. Előre is mondom: biztos vagyok abban hogy Rob ilyet SOHA AZ ÉLETBEN NEM csinálna. Csakhát kijött az idegbeteg brutál énem és hát így sikerült. Szóval ezt a részt csak erős idegzetüeknek ajánlanám. És mégegyszer mondom ez egy történet, semmi más...igaz kicsit sokat késtem vele, de itt az eredménye xD

Jó olvasást!

xoxo

Kétségbeesésében tárt karokkal fogadta a fájdalmat, amely eltöltötte a testét.

J. R . Ward Robert Döntenem kellett, vagy férfiasan viselem a fájdalmat és úgy teszek mintha nem tört volna össze a dolog és persze kerülöm őt ahogy csak tudom. Vagy ott volt még a másik opció is : rinyálok és sajnálom magam egész idő alatt, hogy mindenki láthassa mekkora lúzer vagyok. A szálloda előtti újságos standnál leálltam egy pillanatra. Az összes bulvárlapon ott virított a fejem természetesen, de az egyik címlapján egészen más kép fogadott. Dühösen meredtem az újságra, miközben szívem újfent összefacsarodott. Basszák meg! Döntöttem!Úgy fogok tenni mint akit nem érdekel az egész. Nem foglalkozom vele. Bármennyire is nehéz lesz , akkor sem mutatom ki. Ezek után kicsit sem nyugodtan vágtam át a hotel hallján majd vágódtam be a liftbe. Hát ezt a nemtörődömséget még gyakorolni kell holnapig. A szobába lépve sötétség fogadott. Bezártam az ajtót majd felnyomva a villanyt megfordultam. Ott állt Ő… az első gondolatom az égető hiánya volt, majd rögtön utána a még jobban perzselő gyűlölet férkőzött az agyamba. Olyan düh áramlott végig rajtam, amitől teljesen megvesztem. Egy pillanat alatt omlott össze a „nem foglalkozom az üggyel” elméletem. Önuralmam utolsó szálaira volt szükségem hogy ne ordítsam a következő szavakat: - Te meg mit keres itt? – sziszegtem fogaim között. A szívem gyötrődve szorul össze ahogy rá néztem megtört alakjára. Olyan volt mint egy rongybaba amit az ember cafatokra szaggatna legszívesebben. Felnézett rám, először mióta beléptem azon a tetves ajtón. Arca meggyötört volt, de én nem tudta sajnálni. Képtelen voltam bárminemű megértésre vele szemben. Fejemben visszhangoztak a szavak amiket utoljára mondott nekem, amiknek hála a szerelmem helyére undor és megvetés költözött. Hát ne várjon tőlem sajnálatot! - Rob én … - hangja elcsuklott – bocsáss meg nekem. – nyögte ki majd elsírta magát. Milyen bájos, hánynom kell. - Bocsássak meg? Ugye most csak viccelsz? – mordultam rá. Kicsiny alakja összerándulva rázkódni kezdett a feltörő zokogástól. Pár lépés volt csak köztünk, de én így is rosszul voltam tőle. - Kérlek.. – szipogta két csuklás között , szánalmas.. – hallgass meg! - És mégis mit akarsz mondani? – ordítottam rá, eddig bírták az idegeim- Azt hogy nem jelentett semmit? Hogy sokkal ittál? Hogy még mindig szeretsz és életed legnagyobb hibáját követted el? Mondjak valamit én is? Nem érdekel! – üvöltöttem . Teljesen elborult az agyam, úgy éreztem felrobbanok a méregtől. – Egy mocskos kis kurva vagy! Nem érdekel hogy történt, összefeküdtél Jackell akár egy ócska kis lotyó. – a mondat végére teljesen kiment belőlem a szusz. Remegtem a testemben újra és újra felcsapó óriási düh folyamától. Ha nem megy el rögtön valami olyat teszek amit még így haragtól elborult aggyal is bánnék. Rá se nézve többet vártam hogy végre eltakarodjon, de keserves zokogása biztosított róla: még mindig itt van. - Menj el.. mielőtt… - hangom reszketett az idegtől, de ő nem értett belőle. - Mielőtt mi? – kiáltott fel , fejét felszegve dacosan állt előttem. Erre aztán gyűlöletem újra fellángolt. – képes lennél bántani? – kérdezte, de hangjában nyoma sem volt félelemnek. - Ahogy te bántottál engem?... Mert te aztán nem kíméltél, rögtön egy jó barát kellett mi? – - Engedd hogy.. - Mit akarsz megmagyarázni? Hogy milyen jó volt Jackel?Egy valamit nem értek. Ha már ekkora nimfó vagy miért nem egy vadidegennel keféltél inkább? – köptem oda neki foghegyről. - Miért nem hallgatsz meg? – sikoltotta elkeseredetten. - Tudod mit?! – a köztünk lévő asztalt fellökve léptem oda hozzá. – Akkor mondjad bassza meg! Mit akarsz még tőlem?! – ordítottam közvetlen előtte állva. Dühödten fújtattam a méregtől. Könnyes szemeit az enyémbe fúrta úgy szólalt meg újra: - Szeretlek.. – mondta remegve , de ez a szó nem hogy meghatott ,inkább csak még jobban fellobbantott bennem valamit. - Miközben Jacksonnal voltál is szerettél? Vagy akkor nem jutottam eszedbe? Miközben végig csókolt és megdugott, aközben is engem szerettél? Hogy van pofád még ilyet mondani nekem? – arca gyötrelmes grimaszba torzult a szemem láttára, de nem érdekelt. Utáljon meg ha akar, egyel kevesebb gondom lesz az életben. - Rob.. én tényleg – kezét a vállamra simította , ekkor már nem érdekelt mit teszek. Megmarkolva csuklóját a falhoz vágtam. Apró teste megremegett szorításomtól. - Ki ne merd mondani még egyszer…mást fárasszál ezzel a szöveggel, mert nekem nincs rá szükségem… - rivalltam rá keményen. - Szeretlek! – nyögte ki újra a szemembe nézve. - Elég ! - megszorítottam a kezét amennyire csak bírtam. Fájdalmas szisszent fel, mire én csak elégedetten elmosolyodtam. Majd ki szeret belőlem ezek után. Könnyes tekintetét nem vette le rólam , és ez idegesített. De elszánt arca még jobban. - Igenis Szeretlek! És szeretni foglak amíg csak.. - Kuss legyen! Fogd be a szád! – ordítottam magamból kikelve. Majd én megmutatom kivel szórakozzon. – Hát lássuk mennyire szeretsz! – egyik kezemmel csuklóját tartottam , míg másikkal az ingét téptem szét. Rémült pillantása találkozott az én mindenre elszánt tekintettemmel. Meglátjuk ki nevet a végén… - Mit csinálsz? Ne! – sikoltott fel mikor leszaggattam róla a melltartóját. Durván markoltam meg egyik mellét miközben fogaim közé véve ,haraptam – kicsit sem gyengén – a másikat. Ijedten rángatózva próbált szabadulni a szorításból. – Engedj el! Rob hagyd abba! Ez fáj!– visított kezem között. Felkaptam a fejem egyenest a szemébe néztem . - Na most mond hogy szeretsz! - Szeretlek – lehelte szomorúan. Valami furcsa érzés kúszott fel torkomba, talán ezt mégsem kellene, de a düh hamar elnyomta a leállásra való késztetést. Dúvad módjára folytattam ténykedésem, pár pillanat múlva már a nadrágot is leráncigáltam róla. Időközben elengedtem csuklóját és a földre löktem. Fölé tornyosultam, lábait szorosan összezárva lemondóan suttogott : ne csináld ezt kérlek.. Már túl késő, nem ismertem gyengédséget. Kezeimet a térdére téve próbáltam szétfeszíteni a lábait, de ő nem hagyta magát. - Jackson talán jobban csinálta? – kérdeztem dühödten , de ő elfordította könnyes arcát. – Hát már nem szeretsz annyira? – választ sem várva húztam egyre jobban, de akkor hirtelen elengedte magát. - Szeretlek..bármit is csinálsz velem, bármekkora fájdalmat is okozol , szeretlek – lehelte megint egyenest a szemembe nézve. Ismét jött a furcsa érzés, ahogy arcára néztem , megláttam rajta a beletörődést. Ez ott ütött ahol fájt. Felmordultam és direkt előhoztam magamban azokat a szavakat amik dühömet éltették. Fél kézzel kibontottam magam a nadrágomból és állva a tekintetét durván beléhatoltam. Összeszorította ajkait, de így is hallottam ahogy fájdalmasan felnyüszített. Nem bírtam leállni, képtelen voltam a megbocsátásra, a sajnálatra, bármire az erőszakosságon kívül. Gyorsan mozogtam benne miközben a bennem lakó mocskos bosszúra éhes szörnyeteg lakmározott Kristen kínlódó arcának látványából. De az utóbbi időben mélyre elásott Rob érezte hogy ez nincs rendjén. Túl messzire mentem volna? Nem hinném…Mégis, mikor Kristen a fülemhez hajolt megmozdult bennem valami. - Szeretlek – suttogta fülembe újra és újra, nem bírtam tovább hallgatni. Vadul szájon csókoltam, csak hogy abbahagyja végre. Ne szeressen! Gyűlöljön! Úgy ahogy én gyűlöltem őt attól a pillanattól ahogy kimondta azokat a szavakat. Kezeivel végigsimított arcomon, ajkai engedelmeskedve nyíltak meg nyelvem erőszakos behatolására. Ki akartam zárni az érzelmeket magamból, de ahogy tekintetünk találkozott már nem bírtam tovább. Elkaptam a fejem , lefogtam Kristen kezeit, megálltam és csak bámultam őt. Szemeiből könnyek patakzottak ami eddig nem igazán izgatott most viszont annál inkább. Ez most …ez most tényleg én vagyok? Ezt tényleg ÉN tettem? Mi a frászt csinálok?? - Rob – suttogta Kristen gyengén, és én megkövülten meredtem rá , közben igyekeztem nem rájönni mit is műveltem vele az elmúlt percekben. A dühöm furcsa mód kezdett elpárologni, úgy tűnt kiadtam magamból. Volt kinn kitölteni…- Bocsáss meg nekem – folytatta Kristen . - Szeretlek – mondta megint, de most éles fájdalommal csengett fülemben ez a szó. A mellkasába temettem arcomat, mélyen beszívtam bőrének illatát. Nem gondolkodtam túl sokat, csak cselekedtem. Felnyaláboltam karcsú testét a földről és bevittem a háló szobába. Még mindig nem tértem teljesen magamhoz a tébolyult viselkedésemtől. Soha életemben nem bántam így senkivel, pláne nem olyannal akit szeretek. Szeretek? Eszembe jutott a tény hogy megcsalt, de aztán jött az előző pár perc emléke is amitől elszégyelltem magam. Ahogy viselkedtem és amit csináltam, az meghökkentő volt visszagondolva. Bántottam őt… A fejemben kezdett kitörlődni az a bizonyos mondat és helyébe valami egészen más került. „szeretlek” visszhangozta most ezt az egy szót a tudatom, és a torkom összeszorult. Nem akartam mást, csak felejteni, mindent elfelejteni! Kezem alatt éreztem a puha selyemtakarót ahogy Kristen letettem az ágyra. Meztelen testén máris piros foltok éktelenkedtek. Nem mondtam semmit, nem vártam semmit. Ajkaimmal finomat amennyire csak tőlem telt, gyengéden csókoltam bele a mellkasába, majd meg-meg állva egy helyen lefelé haladtam. Kristen sírt, hallottam, de teste rázkódásából MÉG nyilvánvalóbbá vált. Nem hagytam abba, gyengéden lejjebb araszoltam. Ő görcsösen ökölbe szorította kezében a takarót. Lassan kúsztam be a lába közé, még lassabban érintettem meg nyelvemmel. Amint megízleltem többet akartam. De türtőztetve magamat óvatosan mozgattam ajkaimat és nyelvemet míg Kris fel nem engedetten. Percek teltek el míg apró sóhajait hallgattam , nem siettem el a dolgot, főleg mert eszembe jutott , vajon mennyire fájhatott neki amit mérgemben tettem vele. Így most émelyítő lassúsággal köröztem rajta, miközben kiéhezve szívtam magamba egyre többet édes ízéből. Kis idő múlva Kristen teste megremegett a kezem között, visszafojtva egy sikolyt élvezett el majd hullott vissza a puha selyemre. Erőtlenül terült el az ágyon, lehunyta szemeit, arcán békés kifejezés látszott. Némán feküdtem mellé, és néztem ütemesen emelkedő mellkasát ahogy a levegőt veszi. Felém fordult, kezét felemelve végigsimított arcomon. Puhán csókoltam bele apró tenyerébe. A kép amit Rob az újságban látott.