1- Legjobb barát.

Íme tehát az első fejezet. Remélem valaki azért majd elolvassa, sőt lehet hogy tetszeni is fog egy két embernek(bár ebben csak reménykedem :])

Akárhogy is legyen, azért jó olvasást!

A barátság maga a tökéletes szerelem, sőt afölött áll; a megtisztult, életteli szerelem, melyet nemcsak a szív, de az ész is elismer.
	/Samuel Richardson/

-Szépen elintézte magát..
- Gyere rakjuk be a kocsiba, hátra…fogd meg a lábát.
- Vigyázz a fejére!
A hangok hirtelen elcsitultak körülöttem, a kocsi amiben ülök bizonyára elindult. Tehetetlenül vergődtem a hátsó ülésen, és éreztem, amint a két –ebédre evett – pizza szelet kínlódva akar visszatérni a gyomromból. Túl sokat vedeltem..és hiába, mert a szar érzések és az ön marcangolás megmaradt. Sajna ezt még ilyen állapotomban is tudtam. Megérdemeltem mindent amit kaptam, én voltam a szemét, ez tény. Azt hittem üres lesz az agyam ha iszom, emberből vagyok, tévedni pedig mit tudjuk..

A kocsi leparkolt, ami pont jókor jött mert éreztem ahogy a gombás pizza egyre feljebb akar tolakodni , miközben én makacsul ellenálltam neki. Valaki kinyitotta az ajtót , így a friss levegő legalább elfújta a hányingert.Helyette rám jött a csuklás. Pár pillanat múlva felemeltek, valaki cipelni kezdet.Nem! A szemem akkor sem nyitom ki!Még a végén széthányom az agyam és a személyi hordárom is biztos ledobna..
Közelebb bújtam a testhez és mélyet lélegeztem az akkor már ismerős illatból.
-Rob..- csuklottam ki - egyedül is megy.
- Nocsak, magadhoz tértél?? Te kis szeszkazán – motyogta a hajamba én pedig elmosolyodtam. A legjobb barátom. De azért ha ilyet mond..
- Befoghatod! Kettőnk közül ..- rohadt csuklás -…. mit akartam?? áá mindegy ..ott vagyunk már??- kérdeztem panaszos hangon.
- akár egy óvodás.. – mormogta magában , miközben kinyitotta az ajtót, és besétált velem a szállodai szobába.
Tikkasztó hőség volt odabent,majd meggyulladtam. Mikor végre szilárd talaj volt a lábam alatt, azonnal lekaptam a ruháimat és hátradőltem az ágyon. Rob hideg kezét a homlokomra tette, és lágyan suttogni kezdett . Nem értettem mit mondhatott, ekkor már félálomban jártam. A biztonság érzet , amit a közelsége adott elbódította agyam, és álomba zuhantam.
Fulladozva és köhögve ébredtem,gyilkolni tudtam volna egy pohár vízért. Felültem az ágyban ,fájdalom nyilallt a fejembe
- Bassza meg!.. – sipítottam és próbáltam kikecmeregni a fürdőszobába. Útközben belebotlottam Robba , aki épp kávét szürcsölt a fejébe.
- Felébredtünk??- vigyorgott teli szájjal
- Fogd be! – mordultam rá, mire még jobban örült magának.
- Én szóltam , hogy ez lesz.
- És mégis mikor?
- A második kör után ,a harmadik előtt - vigyorgott még mindig , nekem pedig kedvem lett volna leütni . De nem, legjobb barát, legjobb barát..- mondtam neked: Kristen ha tovább iszol, nekem kell hazavigyelek, és reggel , engem fogsz cseszegetni.
- Ezt csak most találod ki!- rivalltam rá, de ő csak vigyorgott, direkt csinálja, hogy felhúzzam magam .. - Majd adok én neked!- ráugrottam hogy letöröljem azt a bamba vigyori arckifejezését, de megragadta karjaimat. Minden erőmmel (ami valljuk be a másnaposság reggelén elég csekély) azon voltam hogy lenyomjam, nem ment. Annyira dühös voltam , legszívesebben sikítottam volna. Éreztem ahogy az erőlködéstől kicsordul egy könnycsepp, de azért csak nyomtam a kezét, ő még mindig nem hagyta magát, láttam hogy arca elkomorul. Egy utolsót rántottam a kezemen , hátha sikerül, de vasmarka még mindig tartotta csuklómat. A szám megremegett, már csak homályosan láttam arca körvonalát, éreztem ahogy kiszakad belőlem a zokogás. Ernyedve dőltem rá mellkasára.
Arcomat a nyaka alá szorítottam, és vártam hogy elmúljon ez a nyamvadt sírógörcs. Nem viselkedhetek úgy mint egy hülye picsa! Ez nem én vagyok, csak egy srác volt, vége lett, én akartam , akkor most mi a francért bőgők??Talán a 4 év? Az első szerelem? A megszokás hatalma? Miért nem tudok csak túl lenni végre ezen?Michaelt nem akarom többé, én döntöttem így. .lehet ez most büntetés amiért olyan szemét voltam..
-
Sajnáltam Robot amiért rajta sírom ki magam, de ő - mint mindig – rendíthetetlenül csak vigasztalt , szorosan átölelt. Én csak remegtem, krágoktam, bőgtem és szipogtam , de ő mindvégig halkan suttogott a hajamba, és mint este, most sem értettem hogy mit, de megnyugodtam tőle. Hátrébb húzódtam, hogy lássam az arcát. Komoly volt. Kutató szemeivel engem figyelt. Szerintem kíváncsi volt rá, vajon lesz még hiszti roham a mai napon, vagy megkaphatja a felmentést.
- Jól vagyok – biztosítottam gyorsan,hangom akár a repedt fazék.
- Biztos? – kérdezte - Mert ha kell a vállam még , lassan bérleti díjat kérek ám – mosolygott , és tudtam hogy most már minden jobb lesz. Remélhetőleg kiadtam magamból mindent,és nem fogok a következő 30 évben bőgni. Főleg nem úgy hogy Robot fárasztom a nyomorommal .
- Ne haragudj – kikecmeregtem az öléből és a terasz felé indultam.
- Ugyan miért? – vágott értetlen fejet engem követve.
- Hát ezért…
Égnek emelete tekintetét, majd rám nézett,végigsimítva kézfejével az arcom.
- Te vagy az az ember akiért bármit megtennék! Mégha részegen kell is hazahozni , vagy szétáztatod az ingemet a könnyeiddel, vagy ha arra kérsz hogy ugorjak le egy szikláról… Nem számít mivan, megteszem. A világ végére is elmennék veled. Szóval ne kérj bocsánatot , ok? – miközben beszélt, két keze közé fogva az arcom,végig a szemembe nézett. Tudtam , minden egyes szót komolyan is gondol. Megint elkapott a sírhatnék.(nem igaz milyen hülye picsa vagyok már..)De most egyáltalán nem Micheal volt az agyamban, ő már nem játszott szerepet.
Annyira meghatottak Rob szavai, olyan szerencsésnek éreztem magam hogy ő a legjobb barátom. Nem sírhatom el magam..megint…Tartsd magad Kristen!!
- Hozzásimultam mellkasához , vártam amíg elmúlik a bőghetnék, de így is remegő hangon mondtam:
-Szeretlek Rob
- Én is téged bőgőmasina. – suttogta kuncogva .