10 - Állatkert

Drááága Lánykáim!!Utolsó fejezetem ebben az évben! És ahogy Ladym mondaná utolsó lehetőség a komment írásra xD A cím. Nos azt majd meglátjátok miért ez a címe xD..

Csodás december volt, remélem a következő év is ilyen jó lesz ^^ Még ha folyamat a vérünket szívjátok, mi akkor is imádunk titeket!:D

Remélem tetszik majd a fejezet!

Mindenkis Robsten Lánykámnak Boldog Új Évet kívánok !!!!

Jó olvasást!:D

Nem én tagadom meg őt; ő tagadott meg engem.

Emily Bronte

Kristen

Lefagytam. Most ezt komoly? Picsába! Most mit mondjak neki?”Mit érzel irántam?” pff ha én azt tudnám. Felemeltem a fejem Rob válláról és ránéztem, az arca komoly volt, tehát nem viccelhetem el az egészet egy váll rándítással. Mondj már valamit Stew.. baszki.. miért nem tudom mozgatni a számat? Ez már baromi égés.

- Ezt meg hogy érted? – nyögtem ki végül, huh, mire ezt megszültem.

- Úgy ahogy mondtam. Érzel egyáltalán valamit? – lemondó hangjától beparázztam, kortyoltam a sörömből csak hogy csináljak valamit. – Tudom hogy…hogy szeretsz „velem lenni”.. de ezen kívül van bármi más is?

- Rob… Én nem..nem tudom – makogtam. Kétségbe voltam esve. Ijedten figyeltem minden rezdülését, minden változást az arcán, a hangjában. Annyira nagy barom vagyok, de erre a kérdésre nem voltam még felkészülve. Ha azt mondanám neki hogy igen, vajon az igaz is lenne? Még magamban sem tisztáztam le a dolgot. Nem akartam becsapni sem őt, sem magamat. Biztos voltam, hogy ezzel megbántom Rob-ot, de még jobban fájt volna neki ha hazudok. Vagy ezt csak bemesélem magamnak? Lezsibbadt az agyam. Hiába kutattam magamban az érzelmeket , nem voltam képes semmire. Hogy lehetek ekkora ökör? El fogok cseszni mindent!

- Értem. – szólalt meg hirtelen Rob, lassan felállt én pedig éreztem ahogy a torkom összeszorul. Bassza meg! Épp ezt nem akartam. Inkább hazudtam volna.. .

- Rob.. – leheltem némán, meg akartam ölelni , érzékeltetni vele hogy számít nekem… de ekkor végig futott a hátamon a hideg, Robra pillantottam. Ő is megremegett a hátborzongató hanglejtéstől.

- Nocsak Nocsak… - szólalt meg anyám a kerti sövény mellől. Karba fonta kezét, lesújtó tekintetét köztünk járatta. – Hova lesz a menet kislányom? Ismét.

- Csak egy kis összejövetel a stábtagokkal. - felpattantam és idegesen meredtem a sötét útra. Hol vagy már Jackson? És a nagy kérdés: anyám munka ideje miért nem non stop?

- Még a múltkori estét sem magyaráztad ki – anyu Rob mellé lépett, nekem meg összeszorult a gyomrom. – Jaj szia Rob.. milyen modortalan vagyok.. csak tudod mindig azon merengek hol rontottam el ezt a lányt. Próbáltam jó anya lenni. Erre mit kapok? A tegnap éjszakát sem töltötte itthon. Szerinted mit kéne tennem vele hogy végre észhez térjen ez a lány? - ezekben a pillanatokban döntöttem el hogy mégiscsak végre hajtom „a szőrtelenítő krém anyám samponos üvegében” nevű akciót. Mégis mit képzel? Itt én vagyok az aki megkérdezhetné : mivel érdemelt ki egy ilyen anyát? 100% hogy sorozat gyilkos voltam előző életemben. De akkor is! Ez már túl megy minden határon, még ahhoz is túl ideges voltam hogy sikítsak. Nyugi Kristen..semmi baj. Gondolj a piákra amit a meg fogsz vedelni, felejtsd el anyád károgását. Énem egyik fele nyugodtságot akart, míg a másik folyamatosan verte a fejét a képzeletbeli betontömbbe.

Láttam Robon hogy nem tudja mit csináljon most. Ha anya tudná a tegnap esti kis dolgunkat, meg a mait, biztos nem kérdezgetné ennyire.

Lámpák villantak a sötétben, én pedig szélesen elvigyorodtam. Soha nem örültem még ennyire Jack-nek.

- Hát köszi anya a fantasztikus kis előadást, de nekünk lépnünk kell. Majd jövők . – elindultam a kocsi felé, szinte futólépésben. Rob udvariassága nem bírta volna ha nem köszön el sátán anyámtól. Megvártam a kocsi mellett de ő rögtön beült előre. Hát persze. Mit vártál Stew?

Csendben telt az a kb. 10 perc amíg zötyögtünk. Összefutott a nyál a számban ha a piákra gondoltam. Ezek után muszáj leinnom magam. Nem vagyok én alkoholista ,de egy ilyen anya mellett bárki asztal alá vedelné magát. Majdhogynem röpültem ki a kocsiból,és befutottam a bárba. Nem tudtam mi ez a hely, de nem is érdekelt. Megláttam Dakotát és Nikkit ahogy együtt vedelik a tequila-t. Ajaj Nikki..
- Na hy, megjöttünk - ugrottam Dak nyakába, a bárpultra csaptam egy tízest még egy kört kérve. Amint megittuk már halványulni is kezdett az előbbi kellemetlen emlék. Végre az igazi családom körében lehettem, mert bár imádtam anyámat még ha néha hülye is volt, de ezek a srácok voltak az életem. Körbe néztem a teremben, Kellan és a barátnője.. hogy is hívják? áá mindegy.. ők épp egymással voltak elfoglalva. Liz , Taylorral és Ashel táncikált a parketten , vagyis inkább dülöngéltek. Basszus mióta is vannak itt? Kb. félórája? .. szemem végül megakadt a no party hármason , Rob, Jack és Peter a pultnál sörözgettek. Nem mentem oda hozzá, nem fogok, főleg nem úgy hogy a másik két muskétás is ott van. Minnél többet ittam annál nagyobb dacosság vett rajtam erőt. Nem tudom hogy miből jött, de úgy éreztem hogy semmi joga nem volt kérdezősködni , egyszerre csak felháborítónak tartottam a viselkedését. Hülye barom. Akkor sem rontja el a kedvem.
A pulthoz sétáltam majd kértem egy sört. Elég volt a rövidekből, mielőtt még teljesen kész leszek. Sajna Nikki sose tanul ebből a szabályból, Dak meg csak adta alá a lovat. Egyik percben még beszélgettünk a másikban meg már fent tekereg az asztalon.

- Már megint – mondtuk egyszerre Dakotával. Ez meg annyira viccesnek tűnt hogy röhögő görcs jött ránk. Mikor már az orromból is sör fojt , bevágódtunk Lizék mellé.

A parti a tetőfokára hágott , mi meg csak ugráltunk és üvöltve énekeltünk mint a megvadult majmok. Végre úgy éreztem semmi gondom az életben, és csak a pillanatban éltem. Persze az ilyen öröm nem tart sokáig, főleg nálam nem. Vége lett a számnak, kezdődött a következő. Kis csapatunkhoz Jack is csatlakozott , Peter meg a hátán hozta Nikkit. Hogy ezek mindig egymásra találnak! Mámorosan nyugodt voltam, közben pedig majd felrobbantam jó kedvemben. Ezt is csak én tudom összehozni. Végre mindenki itt volt…

Csak Rob nem. Körbenéztem, de sehol nem láttam felvillanni a féloldalas mosolyát vagy a kócos haját. Jacksonhoz botorkáltam a tömegen át.

- Hol van Rob?- üvöltöttem át a zenét.

- Elment, tudod holnap korán indul a gépe. – Ó bassza meg, tényleg. Holnap Cannes-ba megy. Most mi legyen? Gondolkodj Stew, még ha nem is tudsz, valami csak eszedbe jut majd..

- De még szerintem kinn van, azt mondta hív egy taxit. – imádlak Jack! Furakodni kezdtem a tömegen keresztül, annyian voltak mint a szardellák a tobozban. Nem igaz ez a tömeg nyomor, nekem fontos dolgom van bassza meg,engedjetek át!

- El sem akartál köszönni? - kérdeztem halkan, már kint álltam a bár mögötti sikátorban, előttem a meglepett arcú Robbal.

- Jól elvoltál, gondoltam hagylak – beleszívott a cigijébe.

- Igazán odajöhettél volna hozzám – morogtam idegesen

- Jaj Stew, ne játszd már meg magad! Minek mentem volna? Hogy adj egy búcsú csókot vagy mi? – gúnyos hangja rosszul esett, hát még az amit mondott. Megint nem tudtam mit mondani.

- Nem akarom hogy így váljunk el.
- Most szerinted mit kellene tennem? Jól a tudtomra adtad hogy nem kellek, max csak a farkam. – minden szava ostorcsapás volt számomra,nem hittem el hogy Rob így ki tud akadni.

- Ne mond ilyet – sikítottam elkeseredve. – Nem mondtam hogy nem kellesz! Én szeretlek!

- De nem szerelemmel …– Rob keserves arca belém véste a szomorúságát.

- Nem tudom… - suttogtam ugyanúgy mint pár órája. Harcoltam a sós könnyekkel amik a szembe gyűltek. – Kérlek ne tedd ezt velem, nem bírom kikényszeríteni magamból, mert lehet hazugság lenne. – akkor sem fogok sírni. Nem fogok bassza meg. Ökölbe szorítottam a kezem.

- Én csak végre.. végre szeretném tudni .. hányadán állunk. - most már nem volt gunyoros, őszinte volt. Fénysugár vetődött az arcomra mikor egy sárga taxi fordult be a kis utcába. Megállt Rob mellett, némán..tehetetlenül néztem ahogy az ajtóhoz lép.

- Rob…én.. – megállt. Én megpróbáltam..tényleg megpróbáltam. De nem ment. Elvette rólam csalódott tekintetét és beszállt a taxiba. Elhajtottak. Ott maradtam egyedül , és hiába maradtak velem az barátaim, magányos lettem. Ökölbe szorított kezem kiengedett , a fájdalom, csalódott arcának látványa, bántóan őszinte szavai. Mindegyik kitépett belőlem egy darabot. Leültem a fal mellé, remegő kézzel kivettem egy cigit, de mielőtt rágyújtottam volna, már zokogtam is.